"... Nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten,
aki a növekedést adja." - 1 Kor 3, 7-8
Vissza a beszámolókhoz

Gimnáziumi lelki programjaink az idei tanévben

Most, a húsvéti szünet előtt, a nagyböjti időben visszatekintve szeretnénk néhány szóban beszámolni gimnazistáink eddigi lelki programjairól. Az idei tanévben számos, tavaly, vagy már korábban megkezdett hagyományt folyattunk, folytatunk. 

Októberben hetenként egyszer, pénteki napokon külön „gimis rózsafüzért” szerveztünk a kápolnában. Ezeken az alkalmakon a megszokottól eltérően imádkoztuk a rózsafüzért: a titkok mellett egy-két mondatos szentírási részletek hangzottak fel minden „Üdvözlégy” után.

Novemberben zenés ifjúsági szentségimádáson vehettek részt diákjaink a kápolnában. A negyvenöt perces szentségimádás során énekek, csend és elmélkedések váltották egymást, és lehetőség volt egyéni imára is az Oltáriszentség közvetlen közelében.

Adventi lelkinapunkat december 10-én tartottuk. A központi program mottója ez volt: „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem!” – így utunkról, döntéseinkről gondolkodtunk. Meghívott vendégünk Szili András atya volt, akit diákjaink azonnal megkedveltek. A szentmise után forgószínpados rendszerben különböző programokat látogattak meg az osztályok: volt interaktív imasarok, elmélkedés az imamódokról, filmvetítés, beszélgetés András atyával, de még közösségi játék és teaház is, ahol a résztvevők megpihenhettek és megoszthatták egymással gondolataikat.

Azok az osztályok, akik nem a központi programon vettek részt, különböző atyákhoz, lelkészekhez látogattak el – például Balogh Attila atyához, Gödölle Márton atyához, Sóskuti Zoltán lelkész úrhoz.

A tavalyi évhez hasonlóan a karácsony előtti utolsó tanítási nap reggelén ifjúsági rorátét tartottunk a kápolnában – sötétben, mécsesek fénye mellett. A zenével kísért misét Burger Ferenc péceli plébános atya mutatta be.

A félév lelki programjait a Pál-napi mise zárta, amelyen ismét Szili András atya volt a vendégünk.

A második félév lelki programjait a nagyböjti lelki nap nyitotta meg március 11-én. A központi program keretében ezúttal Benvin Sebastian Madassery verbita atya látogatott el hozzánk, aki „A Teljesség felé” címmel tartott elmélkedést gimnazistáinknak. Az elmélkedéseket kiscsoportos beszélgetés követte, majd a napot a Sebastian atya által bemutatott szentmise zárta.

Az osztályszintű programok résztvevői is értékes élményekkel gazdagodtak Szili András, Balogh Attila, Gulybán Gergely atyák, és Szabó István lelkész úr által.

A szervezett programok mellett a tanév során igyekszünk rendszeres gyónási lehetőséget biztosítani az iskolamisék előtt az iskolába látogató atyák segítségével. Működik ezen kívül imacsoportunk, a péntek reggel fél nyolckor találkozó „ReggelIma”, ahová örömmel várjuk az új tagokat is.

Hálával gondolunk vissza az elmúlt időszak lelki programjaira – reméljük, hogy a résztvevő diákok és felnőttek egyaránt tudtak ezekből töltekezni, gazdagodni. Egyben készülünk a következő hetek eseményeire is: a fáklyás keresztútra és a tavaszi szentségimádási alkalomra, valamint a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, melyre szeretettel várjuk fiataljainkat.

A lelki programokról rövid fotó-összeállítás megtekinthető a galériában.

Vissza a beszámolókhoz

    Következő események

    • 2025-01-06

      A szünet előtti utolsó tanítási nap Karácsonyi műsor

    2025-01-07

    Fogadóóra

2025-01-11

Szalagavató

2025-01-13

Tájékoztató értekezlet a leendő 1. osztályosok szülei számára 17:30

2025-01-18

Központi írásbeli felvételi a gimnáziumba jelentkezők számára; 10:00

© 2024 Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Minden jog fenntartva