Kósa László, evangélikus lelkipásztorunkra emlékezünk saját írásával, amelyet az iskolánk 20. jubileumára írt

„.ragyogtok, mint csillagok a világban,

ha az élet igéjére figyeltek”.(Fil 2,15b-16a)”

Ne hagyjátok az iskolát

    Mélyen megrendülve hajtom meg a fejem azok előtt a szülők előtt, akik az 1700-as évek első évtizedeiben a lakatlan Rákoskeresztúrra költözve szinte első feladatuknak tekintették: a gyerekük tanuljon, járjon iskolába. Ehhez a nemes gondolathoz tanítót kellet keresni, és iskolát kellett alapítani. Meg is tették. Az evangélikusoknak még nem volt papja, temploma, önálló gyülekezete, de addig fáradoztak, míg megteremtették a lehetőségét annak, hogy gyermekeiket képzett tanítók tanítsák. Amikor 1783-ban a Pesti úton ma is álló sárga iskolaépület lett az evangélikus iskola őse, az evangélikus iskolai oktatás már több évtizede folyt. A 200 éves évforduló alkalmával rendezett ünnepségen, mint a gyülekezet lelkésze én is résztvettem.

                      A változás 1948-ban következett be, amikor a szovjet megszállás alatt álló ország vezetése néhány tanintézet kivételével ezt az iskolát is elvette az egyháztól. Emlékszem a váltásra. Mint kisdiák nehezen értettem meg, hogy egyik napról a másikra miért marad el a tanítás előtti reggeli imádság. Miért kell más dalt énekelni az eddigi egyházi énekek helyett: pl. „milliók ajka zengi….”.

                Az iskolák visszaszerzésére több kísérlet történt az 1980-as évek végén. Tudjuk, hogy az iskolaalapításokra csak 1990 után kerülhetett sor. A három egyházközség helyi vezetőinek nem kis harcába, erőfeszítésébe került, míg hárman együtt győztesen kerültek ki a helyi Önkormányzati vezetés és az egyházak felsőbb vezetésével való küzdelemből. Sikerült elindítani a Pál Apostol Általános Egyházi vezetésű iskolát. Szinte hihetetlen, hogy azóta húsz év telt.

                 Öröm volt együtt dolgozni az egyre népesebb pedagógustáborral. Fájdalmas volt, hogy sokszor kellett elutasítani a felvételüket kérőket a helyhiány miatt. Öröm volt szervezni és részt venni a közös ünnepeken. Jó volt tanulni egymástól. Áldásos volt megismerni a testvér egyházak különböző szokásait. Nagy volt az örömünk, amikor az iskolát gimnáziumi tagozattal is kiegészítették.

                 Hálás vagyok Istennek azért, hogy egyházi iskolában taníthattam. Mindig örül a szívem, amikor a már szinte felnőtté érett korábbi kisdiákok rám köszönnek az utcán, az autóbuszon. Beszámolnak elért eredményeikről, nem feledkezve meg az együtt eltöltött évekről.

             Kérem az Úristent, engedje sokáig működni neki tetsző módon ezt az intézményt. Ne feledje szülő, pedagógus és diák Reményik Sándor erdélyi evangélikus költő egyik versének refrénjét:

„Ne hagyjátok a templomot

A templomot s az iskolát”

(Templom és iskola)

Kósa László

Evangélikus lelkész